2013. április 28., vasárnap 16:57

Aojama Hirosi (japán)

Megosztás
Aojama Hirosi (japán)

Aojama Hirosi, nyugaton Hiroshi Aoyama (Icsihara, 1981. október 25. –) japán motorversenyző, jelenleg a MotoGP királykategóriájának a tagja. Testvére, Suhej szintén motorversenyző.

Kezdetek

Karrierjét ugyancsak a 250-esek között kezdte 2000-ben, szabadkártyásként. Sokáig csak a japán versenyeken indult, ezeken a szabadkártyásoktól szokatlan módon rendkívül jól szerepelt, 2003-ban a dobogóra is felállhatott, második lett. 
2004-ben immár teljes szezonra szóló szerződést kapott a Hondától. Első évében legjobb eredménye két harmadik hely volt. 2005-ben megszerezte első győzelmét, a hazai pályán, Motegiben. 
2006-ban a KTM-hez szerződött, ahol első évében két győzelmet szerzett, a gyár első két győzelmét ebben a géposztályban. Az év végén, hasonlóan 2005-höz, ismét negyedik lett. 2007-ben hatodik lett, az évad során újabb két futamot nyert meg. 2008-ban ismét KTM-mel versenyzett, azonban ebben az évben egyszer sem sikerült győznie. Legjobb eredménye egy malajziai második hely volt, ahol a pole pozíciót is megszerezte. 
2009-re,a KTM 250 köbcentiméteres géposztályból való kiválásával visszatért a Hondához, ezúttal a Team Scot szatellit csapathoz, a nagy rivális Takahasi helyére, aki a MotoGP-ben folytatta. A többi motorhoz képest elavult Hondával (a Honda a többi csapathoz képest bő egy éves lemaradásban van) kiválóan teljesít, a szezon közepén az első helyen áll, és már két győzelmet is szerzett.

 

 

 

 

 

Megjelent: 1085 alkalommal

 

 

 http://balunet.hu

  

 

  

 

 mamisuli.hu

 talmaring_logo

 

  

  

 

 

Web Analytics